Városi Futófesztivál 2010. május 15. szombat 8.30 Szánj egy kis idöt az egészségedre!

 

Petrikeresztúron idén március 20-án tartottuk idősek-napi rendezvényünket.  Településünk mindig tavasszal tartja ezt a szép ünnepséget, ez már hosszú évtizedek óta hagyomány. Természetesen nemcsak ennek az egy napnak kell szólnia  az idősebb generáció megbecsüléséről, az év többi napján is illik tisztelettel és szeretettel viseltetni azok iránt, akik neveltek bennünket szeretettel,  a mai időknél küzdelmesebb időkben is. Mégis ez az ünnepség jelképévé vált a fiatalabb generáció odafigyelésének, idősek iránti tiszteletének.

 

Április végéig befejezi a gyártást Ozmánbükön a német Falke textilgyár, és kivonul Magyarországról. A gyártókapacitást Zalából Tunéziába telepíti át a német társaság. Két évtized után szünteti meg a termelést a közel kétszáz dolgozónak munkát adó Falke Hungária Textilipari és Kereskedelmi Bt. A gyártás április végéig tart, de ezután a teljes zárás még néhány hetet igénybe vesz.

 

Kedves Látogató! Tisztelettel és szeretettel köszöntöm Önt településünk honlapján! Zala megyében, Göcsej tájegységben, Petrikeresztúron járunk. Településünk Zalaegerszegtől délnyugati irányba 19, Lentitől északkeleti irányba 21 km távolságra fekszik; a szlovén határ 25 km. Kedvező elhelyezkedésének köszönhetően a megyeszékhely és környék turisztikai nevezetességei könnyen elérhetőek.

Napközi Otthonos Óvoda Gellénháza - Óvodai beíratás

 

Március 20-án kerül sor az idei idősek napi ünnepségre, melyre szeretettel várjuk településünk 60 év feletti lakosait. Az érintetteket a program részleteiről névre szóló meghívóban értesítjük. Március 26-án kerül sor a következő filmklub rendezvényre.

 

Gellénháza községb2010. március 15-én (hétfőn) 17 órai kezdettel tartja megemlékezését az 1848 – 49 -es forradalom- és szabadságharcról a Művelődési Házban.

Hosszú előkészítés után elrajtolhat a Zala Zöld Szíve Egyesület "Vizek hátán, dombok ölén, bunkerek mélyén" nevű turisztikai programja - írja a Napi Gazdaság.

 

(Részletek Tengerdi Győző Balatonkeresztúrról szóló könyvéből, Bárdos János elmondása alapján)
 
A megalakulás előzményeiről és indítékáról: 1999-ben Észak-Magyarországon a Bodrog folyó áradásakor veszélyeztette, és részben elöntötte Bodrogkeresztúr község folyó közeli, alacsonyan fekvő településrészét, valamint több, a folyó melletti községet. Balatonkeresztúr község Önkormányzata testületi döntéssel anyagi, pénzbeli segítséget adott Bodrogkeresztúr község Önkormányzatának a károsult családok kárenyhítésére, megsegítésére. A két „távoli” Keresztúr között ezzel létrejött egy híd, egy kapocs, amely barátsággá, majd testvér-települési kapcsolattá alakult. A természeti csapás így lett összekötő és barátságot létesítő erő. 2000 tavaszán a természeti csapás megismétlődött, ekkor a helyi balatonkeresztúri vállalkozók fogtak össze és adtak ismét anyagi segítséget Bodrogkeresztúrnak.

Bár a kalandozások kora régen véget ért, és a millenniumi év hangos szólamai is lassan az évkönyvek lapjaira kerülnek, maradt még felfedeznivaló szűkebb hazánkban. Egy emlékévben könyvet kiadni mindig nagy felelősség, hiszen a leltár, amit a megye értékeiről felállítunk, rólunk is mesél. Mi az, amit mi fontosnak tartunk/tartottunk és - sajnos - mi az, ami kimaradt.

 

Dr. Bencze József r. altábornagy, országos rendőrfőkapitány kezdeményezésére 2010. február 22-én kétoldalú határtalálkozóra került sor Zala megyében. A Janko Goršek rendőrfőigazgató által vezetett szlovén delegáció látogatásának célja a kétoldalú együttműködés aktuális helyzetének áttekintése volt.

A népszerű videómegosztón az alábbi két videó található a körjegyzőség településeiről.

2010. február 26-án, pénteken, 18.00 órától szerte a Kárpát-medencében.

 

Talán sokan nem is tudják, hogy a körjegyzőséghez tartozó Nagylengyel kiváló honlappal áll polgárai szolgálatára. A folyamatosan frissülő, megrendezésre kerülő és véget ért rendezvényekről egyaránt beszámoló weboldalon mindenki találhat a maga számára fontos információkat.

Farkas Imre Józsefné nyerte az időközi polgármester választást Gellénházán. A választást a korábbi polgármester lemondása miatt írták ki.

 

Ismét készülhetnek a torkoskodást kínáló vendéglátóhelyek, illetve a torkoskodni kívánó vendégek, ugyanis a Magyar Turizmus Zrt. idén is meghirdette az évek óta nagy sikernek örvendő Torkos Csütörtök akciót. Az éttermeknek már csak néhány napjuk van jelentkezni, de idén még nagyobb szigorra számíthatnak.

Makovecz Imre közismert építészt a megyei önkormányzat Zala megye díszpolgári címével tüntette ki a , a megye napján tartott rendezvénye. Makovecz édesapja révén kötődik megyénkhez.

 

Ezen a héten még fokozott ellenőrzésre számíthatnak a közlekedők Zala megye útjain. Az elmúlt évi kedvező baleseti tendenciák megőrzése érdekében január 11. óta rendszeresen összevont erőkkel folyik a gyorshajtók, ittas vezetők és más szabálytalankodók kiszűrése.

 

Tisztelt Hölgyem/Uram!     Engedje meg, hogy a Studio fm 96.3 rádió nevében meghívjuk a 2010. január 29-én 20 órakor kezdődő "jótékonysági est"ünkre, melynek a Studio Music Club (Zalaegerszeg, Kovács Károly tér 5. Centrum áruház teteje) ad otthont.

A magyar kultúra napját 1989 óta ünnepeljük meg január 22-én, annak emlékére, hogy – a kézirat tanúsága szerint – Kölcsey Ferenc 1823-ban ezen a napon tisztázta le Csekén a Himnusz kéziratát.

 

12,3 millió euró támogatást adtak a magyar-horvát projektekre, melyekben magyar résztől Zala, Somogy és Baranya is részesül.



A civil társadalom iránti szakmai felelősségvállalásának tudatában Digitális Esélyegyenlőség néven országos mozgalmat indít a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság (NJSZT). A cél az, hogy rövid időn belül mindenki teljes értékű tagja lehessen az információs társadalomnak: a számítógép és a világháló használatának lehetősége és képessége mindenki rendelkezésére állhasson.

Több olyan esetben keleltt a zalai rendőröknek nyomozást indítani az új évben, amikor a magukat hivatalos személynek, segítségre szoruló embernek kiadó látogatók a házigazdák figyelmetlenségét kihasználva értékeket tulajdonítottak el.Az ehhez hasonló esetek megelőzése érdekében a Zalaegerszegi Rendőrkapitányság az alábbiakra hívja fel a lakosság figyelmét.

Hivatalosan csak pénteken derül ki, kik és hányan indulnak a falu első polgárának e ciklusban már másodszor megüresedett székéért, ám a kampány már elkezdődött Gellénházán, s ebben központi téma a hőerőmű kérdése. Ezért is volt várható, hogy a községben egyre puskaporosabb hangulat legalábbis indulatos falugyűlésbe torkollik - ám nem így történt. A rendezvényt szervező önkormányzat népes szakértői társaságot verbuvált az estére, melynek tagjai - úgy tűnt - megnyugtató válaszokat tudtak adni a helyiekben megfogalmazódó kérdésekre.

 

Pénteken délután hat órakor falugyűlés lesz a gellénházi művelődési házában. Téma a faapríték-tüzelésű erőmű építésének ügye, melyről egyébként február hetedikén népszavazáson kell majd állást foglalniuk a helyieknek.

 

Csak 2013 után kezdődhet meg az M9-es gyorsforgalmi út építése - derült ki a Zala Megyei Területfejlesztési Tanács legutóbbi ülésén. A Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő munkatársa beszámolt az útépítést hátráltató nehézségekről: egyebek mellett kiderült, hogy a Közbeszerzési Döntőbizottság újra megsemmisítette az M9 autóút 51. és 54. számú főutak közötti szakaszának kivitelezésére indított közbeszerzési eljárást, ezért az ajánlatkérő újra értékeli a tendert.

Polgárőrök vették észre szerdán este, hogy Gellénháza határában kivágott és szállításra összekészített fát pakolnak fel ismeretlenek egy furgonra.

 

A körjegyzőség minden lakójának Örömökben gazdag, Boldog Új Évet kívánunk!

 

 

A közelmúltban levélben fordult dr. Gyimesi Endre polgármesterhez Zalaegerszeg kárpátaljai testvérvárosa - Beregszász Megyei Jogú Város - önkormányzati vezetője, Gajdos István, melyben segítséget kért az influenzajárványtól sújtott településük lakóinak ellátásához.

 

 

Az elmúlt évekhez hasonlóan idén is jelentős forgalomnövekedésre számítanak a magyarországi mobilszolgáltatók az év végi időszakban. A mobilcégek válaszai alapján a magyarországi előfizetők legszívesebben sms-ben küldik el karácsonyi jókívánságaikat, szilveszter éjszakáján azonban a legtöbben felhívják családtagjaikat, ismerőseiket.

 

Egy sor szolgáltatás drágább ugyanazon bank magyarországi, mint nyugat-európai fiókjaiban – derült ki a HVG felméréséből, amely megpróbálta összevetni a kinti díjakat az itteniekkel. Néhány óra alatt három banktól kapott sms-ben, illetve telefonon ajánlatot a HVG – e bankok mindegyikénél hitelkártyával rendelkező – újságírója karácsony előtt egy héttel.

 

A körjegyzőség minden munkatársa és a honlap készítői együtt kívánnak Békés, Boldog és Áldott Karácsonyi Ünnepeket Gellénháza, Gombosszeg, Iborfia, Lickóvadamos, Nagylengyel, Ormándlak és Petrikeresztúr minden kedves lakójának!

A 2000 és 2009 közötti időszak lehet a legmelegebb évtized, 2009 pedig valószínűleg az ötödik legmelegebb év lesz a rendszeres statisztikai adatfelvétel kezdete óta - közölte a Meteorológiai Világszervezet (WMO) a koppenhágai klímakonferencián.

A programra jelentkező  460 főből 287-en feleltek meg a kiírás követelményeinek, a versenyvizsga felkészítőn közülük 261-en vettek részt novemberben, december 14-ig pedig összesen 122-en tettek sikeres vizsgát.

A válságban megroppant vásárlóerő kirajzolja a magyarok valós értékrendjét, és azt is, hogy melyik réteg mennyire érzi meg a válságot. Miközben a luxusfogyasztás rendületlenül tartja magát, a könyvpiac fuldoklik. Most olcsó a legszebb ajándék, a könyv.  

 

Megszületett a megállapodás a magyarországi fényforrásgyártás átszervezéséről. Eszerint a GE zalai gyáraiból összesen 335 munkavállalót küldenek el.

 

Az Ultras Zalaegerszeg és az Armada szurkolói csoportok karácsonyi adománygyűjtést szerveznek elsősorban a ZTE Család körében, de természetesen bárki csatlakozhat a rászorultak megsegítéséhez.

A Támasz Alapszolgáltatási Intézmény azzal a tiszteletteljes kéréssel fordul Önhöz, hogy adományával támogassa a térségben élő, szociálisan hátrányos helyzetű gyermekek számára megrendezésre kerülő Karácsonyváró ünnepélyeinket. Az intézmény 84 településen biztosít ellátásokat, kérjük segítse a rászoruló gyermekeket.

„December 23.-áig adománygyűjtést szervezünk” – írta egy művészcsoport, a Lavina Corporativa közleménye. Érsek-Obádovics Mercédesz az egyik alapító. „Az adományokat a Zalaegerszeg környékén fekvő falvak szinte indiai körülmények között élő családjai között osztjuk szét. Kérlek benneteket,ha találtok otthon ruhákat, háztartási eszközöket, ágyneműket, kozmetikai- tisztálkodási szereket, gyógyszereket, tartós élelmiszereket, tankönyveket, vagy bármilyen könyvet, játékokat, iskolai eszközöket, táskákat, vagy bármit amire már nincs szükségetek, de nekik örömet okozna,vagy hasznukra válna ha megkapnák, kérlek küldjétek el hozzánk, és mi elvisszük nekik.”

 

Második éve ad otthont az Egerszeg Fesztiválnak Zalaegerszeg belvárosa, nagy örömmel fogadták ezt a városlakók, amit mi sem bizonyít jobban, minhogy évről-évre nő a fesztiválon kiállítók, illetve az arra kilátogatók száma. De nemcsak a zalaegerszegieknek tetszik a város rendezvénye, a magyar fesztiválok regisztrációját és minősítését végző 5 országos szakmai szövetség is elismerte az Egerszeg Fesztivált.

A Zala Megyei Önkormányzat 2009. november 27-én 2010. évi költségvetési koncepcióját tárgyalta és mintegy 1,5 milliárdos működési hiányt állapított meg.A kormány figyelmen kívül hagyja azt, hogy itt nem csak az önkormányzatok fennmaradása a tét, hanem az általuk fenntartott intézmények működőképessége, az ellátás színvonalának biztosítása, munkahelyek megtartása. Ezzel a finanszírozással jövő év májusában, júniusában csődhelyzet állhat elő.

"Élő múzeum a város közepén" címmel a zalaegerszegi Göcseji Múzeum teljes külső-belső felújítására nyújtottak be pályázatot a Nyugat-Dunántúli Operatív Programhoz szerdán. A felújítás után olyan kiállításokat is lehet majd fogadni az intézményben, amilyenekre már régóta igény van, de eddig nem volt rá lehetőség.

Péntektől Postafone néven mobiltelefon-szolgáltatást indít a Magyar Posta a Vodafone együttműködésével - írja a Napi Gazdaság a szerdai számában. A Posta virtuális mobiltelefonos cégként jelenik meg a piacon.

  

A művész műterméből a város galériát alakított ki (1998) ahol Mikus Gyula emlékkiállítás tekinthető meg. A  festőművészt  (1905 - 1996) így jellemzi Bodnár Éva művészettörténész:

  

Több mint 460 millió forintot fizetett ki az E.ON azoknak a Vas és Zala megyei fogyasztóknak, akik a január végi erős havazás miatt áram nélkül maradtak.Mint emlékezetes, a kidőlt villanyoszlopok helyreállítása késett.

 

Jelenleg a T-Home- és T-Mobile-vonalairól, a Magyar Telekom hálózatából hívható Nemzeti Segélyvonal (NSV) célja, hogy sokakat érintő, váratlan katasztrófa vagy vészhelyzet esetén a lakosság azonnal megsegíthesse a bajbajutottakat.

 

 

Szerda délután találkozott a Hevesi Sándor Színház társulata az igazgatói posztra pályázó művészekkel. A próbaterembe gyűlt társulatot Kricsár Kamill színművész tájékoztatta: a pályázók közül Tucsni Andrást és Besenczi Árpádot faggathatják, mivel Falussy Lilla nem érkezett meg, a negyedik pályamunka pedig érvénytelen. A zárt tanácskozás után a társulat  feljegyzést juttat el a fenntartó önkormányzathoz.

 

"20 év a kisfalvak életében. Múltjuk, jelenük, jövőjük" címmel tartotta 36. Területfejlesztési Műhelyét a Zalai Falvakért Egyesület a Megyeházán. A rendezvény egyúttal ünnepi konferencia is volt, amely a civil szervezet két évtizedes múltjáról és tevékenységének fő állomásairól is szólt.  

Zalaegerszeg, 2009. december 4-6. VI. Kárpát-medencei Mézfesztivál. Háromnapos édes élet köszönt a zalaegerszegiekre és az ide látogató vendégekre, hiszen a már hagyományosnak mondható mézfesztivál szinte csak olyan programokat kínál, melyek témája a történelem előtti időkre visszanyúló édesítőszerünk, a méz...